2013.07.29. 22:40| Szerző: Mammy

Kedves Gyulai Bence!

Bevallom, előbb ledöbbentem, majd - és úgy tűnik nem vagyok ezzel egyedül - felháborodtam soraidon, melyet a Velvet oldalán "5 ok, amiért az élő zene mindig szar" címmel tettél közzé.

De olvasva az emberek reakcióit, most már hálával tartozom neked!

Hálával, mert megerősítést kaptam: igen, van remény, kell az élőzene, kell a nagy elődök tisztelete, jó az az út, amelyen járok, és amelyen az általam képviselt zenekart viszem!

Hiszen bármennyire is elkeserít, amit úton-útfélen tapasztalok, hogy TV-ben felbukkanó celebek egy száll CD-vel a hátuk mögött súlyos százezrekért lépnek fel, hogy a zenész - ha zenélni akar - akkor maga fizet akár, hogy játszhasson, mert ki van téve a közönség agymosásának, a szervezők szeszélyeinek, a nagyok nyugdíjtalanságának... - és még hosszan sorolhatnám a zenészek életét megkeserítő dolgokat - most örömtáncot járok! Mert soha ennyi ember - legyen az szakmabeli avagy "csak" közönség - nem jelentette ki ennyire egyértelműen, hogy kell a koncert, kell az élő zene! Ebben az országban már maga az egyetértés is szép érdem, így bár nem tudhatom, mi volt soraiddal a célod: nálam kettős sikert arattál! Reményt adtál az élő zene létjogosultságára és az országunkban történő egyetértésre egyaránt - de ráadásként még vidám perceket is okoztál, hiszen Horvát Attila (gyengébbek kedvéért: az egyik legnagyobb hazai dalszöveg író) annyira frappánsan válaszolt neked, hogy nem csak boldog lettem, hanem vidám is!

Mi mást mondhatnék neked: köszönöm!

Viszonzásul szeretettel várlak a Bermuda RockbanD bármelyik koncertjén! Majd viszek neked fájdalomcsillapítót, hogy ha tényleg " fájdalmasan unalmas" lenne a "hangszeren játszó személyt vagy személyeket nézni", akkor csillapíthassuk a rossz érzést benned!

Azt azért nem vitatom, valóban van olyan koncert, ami nem érdemli meg a ráfordított időt sem, nem hogy bármennyi jegyár kifizetését - de az ilyen írásokkal azokat az embereket is elijeszted, akiknek egy ledolgozott hét után az egyetlen kikapcsolódásuk, hogy egy élőkoncert hangulata varázsolja őket oda, ahova másképp nem juthatnak el! És ha számukra ez fájdalmasan unalmas, akkor - pénzükkel szavazva - legközelebb nem oda, vagy nem arra a zenekarra voksolnak!

Véleményed tiszteletbe tartva én csak annyit mondhatok: így nem csak a becsületesen dolgozó zenészeket járatod le, de az újságírókról alkotott "nem kívánatos hiénák" képét is továbberősíted! De hajrá... és szerezz nekem még sok vidám percet!

Üdvözlettel:

Kiss Ágnes
zenekari manager és újságíró

A bejegyzés trackback címe:

https://mammy.blog.hu/api/trackback/id/tr845434074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

284075 2013.07.29. 17:39:38

...szép, bár akkor még szebb lenne, ha a szerző titulusként nem managert, hanem menedzsert írt volna...

275456 2013.07.29. 17:45:08

Kedves Tollminátor! Próbáltam Bencének megfelelően "trendi" lenni - én mindkettőt utálom, és általában a szervezőt szoktam használni (vagy a tyúkanyót - ami a legkifejezőbb, de sajnos nem elég "hivatalos").

13118 2013.07.29. 17:46:49

hm. Gyulai Bence kicsit keveri. zenében a koncert mindig élő, legyen az tisztán zenekari, vagy énekes közreműködővel előadott. igen, a koncertekben az az izgalmas, hogy nem vegytiszta stúdiófelvétel. élő koncerten lehet eldönteni, hogy például valóban David Garrett lenne ma a világ legjobb hegedűse, vagy Mága Zoltán. :)) amit Gy. B. szorgalmaz, az nem koncert, hanem stúdiófelvétel hallgatása. akkor se az, ha D.J. koncertnek hirdetik. pl. ez sem az: http://www.youtube.com/watch?v=7vtkQTPSM9Y a videón látható-hallható emlékeztet a valamikori 3 + 2 együttes "Csipkés kombiné" őrületére, amikor lépten-nyomon ezt hallhattad a táskamagnókból. :))

275456 2013.07.29. 17:52:38

Hmmm! Sajnos "neves celeb" után is voltunk már fellépni úgy, hogy a színpadon található erősítőnek látszó hangfalak csak üres ládák voltak, a látszat kedvéért... Semmi gáz - könnyebb volt az átállás! És nem vitatom, hogy vannak rendezvények, ahol nem tud egy egész zenekar megjelenni, és ott megoldás, ha lemezen viszik a zenekart, de legalább az ének "élő". (Ellenkezőjére is volt már példa...) Azért az élő ZENE, amikor a zenészek ott állnak és megmutatják művészetüket, még ha látványuk néhányaknak "fájdalmasan unalmas" is. :)

13118 2013.07.29. 18:29:34

talán kiegyezhetünk abban, hogy más a jelentése a koncert, és más a rendezvény szónak. koncertre az előadók miatt mennek az emberek, hogy hallhassák zenélésüket-éneküket. ezt illene tudni Gy. B-nek is. koncert nem képzelhető el zenekar nélkül akkor se, ha a fő "attrakció" az énekes. egy rendezvény az más. amikor meghívnak egy énekest a falunapra, és a helyi néptánckör után föllép az est fénypontjának. ekkor lehet használni zenekar helyett gépzenét. de lehet "műsoros esten" is, amikor több énekes lép föl egymás után. magát az énekest se kell elhívni, elég egy valaki, aki a technikai berendezéseivel lead egy zenei műsort. de ezek egyike se koncert.

284075 2013.07.29. 18:38:11

...van benne valami. Egyszer kies városunkba lerándult Hobo a Jim Morrison-estjével. Hatalmas csalódásomat sokáig nem tudtam feledni, mert nem zenekarral jött. Ráadásul az is bénázott az elején, aki a zenei aláföstést kapcsolgatta. Hobo is zabos volt... Igaz, nem koncertnek, hanem estnek volt hirdetve...

275456 2013.07.29. 18:50:43

Így igaz, Hobo kínosan ügyel arra, hogy ez jól elkülönüljön. Sokáig dolgoztam vele, a webmestere is voltam. Ő például CD-n viszi az estek zenei anyagát, de ott az, amit ő hozzáad, az a produktum. (Nem lekicsinyelve azoknak az érdemét, akik feljátszották!) Sok helyre - templomokba, börtönbe például - eljutott így ő, pontosabban az általa közvetített Mesterek - Morrison, József Attila, Faludy, Viszockij, Pilinszky... hosszú a sor - ahova egy komplett zenekarral lehetetlen lett volna. És ha tehette, sokszor a saját költségén vitte magával a hangtechnikusát, hogy valóban élvezetes legyen a produkció, amelyek soha nem koncertként szerepeltek. Az HBB név alatt futott sokáig, most pedig Hobo és Bandája adja elő őket. De utóbbiakon viszont nincs CD, ott bárki is zenélt mellette - az szigorúan élőben! Doorst is, Viszockijt is akár.

284075 2013.07.30. 07:26:07

Mammy! Igen... Mondom, én nem voltam figyelmes, maga az est, a bakitól eltekintve, jó volt...
süti beállítások módosítása