2011.12.07. 16:41| Szerző: Mammy


Nézegetem a december 5.-i Közlönyt… mióta naponta változnak – tegnapi hatállyal – a jogszabályok, azóta ez a kedvenc olvasmányom!

 

Szent könyvünk megreformálása kapcsán, azaz az új Alkotmánynak köszönhetően megváltozott országunk neve: 2012. január 1-től Magyar Köztársaság helyett Magyarország leszünk. Nincs is ezzel semmi bajom, hacsak az a kis apróság nem, hogy ez azt jelenti: az összes kibocsátott dokumentum, igazolvány, pénz, cégtábla, intézmények bélyegzői, fejlécei… és még hosszan sorolhatnám – mind megváltoznak ennek az egyetlen kicsi passzusnak köszönhetően, tehát cserélni kell! De az a pár millió, amibe mindez kerül (és az a pár milliárd, amit majd ezért kifizetünk!) igazán nem okoz most problémát… Ne legyünk kicsinyesek: ez olyan, mint a fűszer! Apróság, de kell, mert ez adja meg az ízét a kolbásznak. Amiből majd a kerítés is épül, csak még kell néhány hasonló ízű döntés!

 

Nos, ez a Közlöny rendelkezik az aprópénzeink kinézetéről. Megtudhatjuk, mi lesz az új felirat, milyen információk lesznek még rajta, milyen fémből milyen arányban készüljön – és fotót is mellékel róla, hogy hogyan is fog kinézni!

Az nem derül ki, hogy mi lesz a papírpénzzel… hogy a régi pénzek érvényben maradnak-e, ha igen, meddig? De majd megtudjuk ezt is, előbb-utóbb, nem kell aggódni. Legkésőbb akkor, amikor a sarki fűszeres nem fogadja el, mert szóltak neki a bankban…

 

 

De felfedeztem, hogy a tízforintos lehet a mindenkori kormány értékmérője… A húszas az ellenzéket is tartalmazza, az ötvenes pedig minden Parlamenti pártot minősít! Hogy mi van a tízesen? Egy, nagy nulla!

süti beállítások módosítása