Hát akkor irkáljunk… Mert az most olyan menőnek tűnik!

Nem tudom, kinek mennyiben van igaza – és nem is igazán akarom tudni! Magam is újságíró és riporter volnék, és bár szeretem ezt csinálni, és állítólag nem is vagyok rossz benne – pont ezért nem áll a hátam mögött sem nagynevű, sem aprócska média… Mert ezeken a helyeken ez megy. Sárdobálás, szívatás, pénztelenség, bizonytalanság. Mindenki fél és félti a posztját. Fél a kollégától, a felettestől, a hatalomtól, a befektetőtől, a nézettségi mutatóktól… és így nem lehet dolgozni, alkotni! De ez nem ma kezdődött, és nem is titok. Aki médiával foglalkozik, annak ezt tudnia kell. És vagy vállalnia, vagy továbbállnia.

Azt gondolom, hogy egy ilyen párbeszéd azonban semmiképp nem zajlódhat le a nyilvánosság előtt! Nem azért, mert szégyen, nem azért, mert titok. Aki végiggondolja, az úgy is tudja, hogy baj van, mert könyörgöm: mondjon nekem valaki egyetlen intézményt, ahol szeretett hazánkban nincs baj! Miért pont itt ne lenne… Hogy a hallgatónak joga van tudni, mi folyik a doboz másik oldalán? Ez egy remek szófordulat, ha az ember hírt akar csinálni olyanból, ami egyébként nem kellene, hogy az legyen. Egyszerűen azért, mert ezt belső ügynek hívják! A hallgató pedig hallgatni szeretne… lehetőleg a kedvenc csatornáját – és a Best of Rock FM vitathatatlanul sok embernek volt a kedvenc csatornája, bármi is történt adáson kívül. A zenészek pedig nyilvánosságot szeretnének, és ez a rádió sok olyan bandának biztosított lehetőséget, akiknek számait sehol máshol nem játszottak! Persze a konkurens csatornák – bár bőszen hangoztathatják, hogy „ma neked, holnap nekem”, de azért mégiscsak: aki nem a BOR-t hallgatja, az lehet, hogy mostantól őket fogja. Aki nem hozzájuk fektet be, az talán majd hozzájuk… sőt, ők hírt is csinálhatnak ebből a kis párbeszédből – hát, ők legalább jól járnak! Mindenki más meg…

Mert mit is vár az indító? Hogyha – tételezzük fel – jogos követelésének így ad hangot, akkor a vezetőség hanyatt-homlok rohan a pénztárcáját keresni és fizetni? És bűnbocsánatot kérve új lehetőséget adni?

Mit vár a válaszadó? Hogy a – tegyük fel jogos – észrevételei után azt mondja majd az indító, hogy „Ó, tényleg, ezt elfelejtettem – bocsánat!”? Mekkora ennek az esélye, még ha perdöntő bizonyíték is van a másik fél kezében?

Vagyis a problémájukra megoldást egyikük sem fog ettől kapni!

Egy dolog azonban mégiscsak történik: vannak néhány ezren, akik ezt a rádiót hallgatták és szerették. És hónapok óta reménykednek a folytatásban. Vannak emberek, akik dolgoznak is ezen, próbálják életben tartani a rádió hírnevét, fogalmát akkor is, ha épp ez szinte lehetetlennek tűnik!

Nos, ezzel a kis kéretlen párbeszéddel ők lettel egy kicsit arcul köpve. Nem csak az orruk alá lett dörgölve, hogy „na ez is csak olyan rothadó belül, mint a többi”, hanem megkérdőjelezték az egész hitelességét, a reményt a folytatásra, és azok munkáját, akik még mindig a rádió érdekében dolgoznak.

Egy ilyen párbeszéd soha nem oldott még meg semmit, de annak az esélyét, hogy valaki befektessen, vagy önkéntesen dolgozzon egy nemes célért, vagy csak egyszerűen várja tovább, hogy újjászülessen – ezeknek az esélyét bizony lecsökkenti!

Megéri?

A videón a kezdet - és itt a folytatás:
http://willy81.wordpress.com/2014/01/08/best-of-rock-fm/

Sajnos nem egy amerikai popfesztiválról, csak innen a Duna Plázából. És azért képzelt, mert a találka sajnos nem jött létre. Remélem, egyszer lesz alkalmam pótolni a beszélgetést, mert kíváncsi lettem volna, milyen lehet a reggelek bársonyos hangú műsorvezetője: Péter Petra.

Születésnapja van, talán ez kavart be a programba. Kicsit zavarban is voltam, hogy pont erre a napra tudtunk időpontot egyeztetni… Gondoltam: egy doboz csokival azért én is felköszöntöm. Persze nőnek csoki – kockázatos dolog. Csakhogy annyira vidám, harmonikus egyéniségnek tűnt, hogy képtelen voltam róla feltételezni, hogy a csokoládét elutasító hölgyek táborát erősítené… Reméltem, az interjú során erre is fény derül!

A Juventus Rádiótól mégis nagy bátorságra vall szerződtetése. Na, nem mintha nem lopta volna be egyetlen pillanat alatt magát a hallgatók szívébe… Ebben nem volt kockázat: bárhol is dolgozott, hamar ő lett a közönség kedvence! Épp csak a műsorok, csatornák szűntek meg sorra, ahová ő bekerült! Persze nem miatta, sőt! Mégis az interjúra készülve az volt az érzésem, hogy ő a média anti-villámhárítója. Ahol ő mikrofont ragad, ott derült égből becsap a ménkű! Így hiába próbáltam utána érdeklődni a Rádió Aktív 93.6 csatornájánál, vagy elődjénél, a Pelikán rádiónál. Mindkettőnél programigazgató volt, de ma már egyik sincs. Ahogy nincs már Danubius rádió sem, ahol Rákóczi Ferivel voltak a reggeleknek értelmet adó üde színfoltok.  Mi több: kis televíziós kiruccanásának helyszíne is megszűnt, bár RTL Klub még van, de Reggeli műsor az bizony már rég nincs. Szerettem volna – persze: kellő tapintattal – erről kicsit érdeklődni, talán nem vette volna zokon.

Természetesen részemről semmi sértő szándék nem lett volna ebben, mégsem tűnt alaptalannak az aggodalmam. Egyszerűen azért, mert végtelenül érzékeny teremtésnek tűnt, erős akarattal, ámde törékeny lélekkel megáldva. Szerettem volna felfedezni, mi állhat ennek hátterében… És hogy vajon ő is szokott sírni, vagy csak a hallgatóit képes megríkatni, akár csoportosan is?

Az biztos, hogy csordultig van szeretettel, és mivel még nem alapított családot, így marad energiája az egész világot megszeretgetni egy kicsit… Benne van minden jótékonysági akcióban, ott van a békemegmozdulásoknál, védi a környezetet és főleg: nem csak tárgymániás, hanem úgy tűnik, mániákusan szereti az állatokat is. Cicáinak – hárman is várják otthon – még a rádión keresztül is üzenget! Nem is tudom eldönteni, hogy szerettem volna jobban megismerni egy ilyen jótét lelket, vagy inkább szerettem volna lerombolni ezt a Hófehérkét is megszégyenítő hírnevet! De komolyan: ma, amikor mindenki heccből rúg a másikba egy jót – végre valaki, akit elém vet a sors, hogy igazolja: van remény! Meg kell őt ismernem…

Apropó: sors! Bevallottan fatalista, vagyis hisz a sorsszerűségben. Azt vallja, hogy nem tudunk kitérni a sorsunk elől. Ennek ellenére képes kártyákban vizslatni a jövőjét! Szerettem volna megtudni, miért jó tudni a jövőt, ha úgy sem tud rajta változtatni – talán egyszer ezt is megtudakolhatom majd tőle. És anélkül, hogy elmerülnénk az ezotéria süllyesztőjében, azt hiszem, érdekes beszélgetést folytathattunk volna a másik dimenzióról. Legalábbis azok alapján, ahogy édesapja távozásáról beszélt…

Szóval azt hiszem, elsőre sikerült megcsípnem az egyik legérdekesebb interjúalanyt. Még akkor is, ha a találkozás nem is jött létre, én azt hiszem, gazdagabb lettem.

A szülinapra szánt csokoládét pedig megesszük az egészségére! Boldog születésnapot, Petra!

Nem, ez most nem az LGT híres dallama, de az biztos, hogy ennek a mondatnak ember utoljára akkor örült ennyire, amikor sikerült rajta befogja a Szabad Európát és pont elcsípte rajta távoli szeretteinek üzenetét…