Ünnepelni kéne… Szent Flórián halálának évfordulója hagyományosan a tűzoltók napja, minden év májusának negyedik napján országszerte rendezvényekkel, bemutatókkal emlékeznek meg a tűzoltók védőszentjéről – és magukról a tűzoltókról.

A Városliget és a nagyobb városok sportpályái megtelnek a piros autókat körbeugráló gyerekekkel és szüleikkel, és nagyon örülünk, hogy mi látogathatunk hozzájuk, és nem fordítva.

Különleges hivatás az övéké! Nem csak egyszerűen életüket kockáztatják a mi életünkért, hanem ők azok, akik nem hibázhatnak! Persze, a közszolgák közül senki sem tévedhet, az orvosok sem, a bírók sem, mégis – mert ugye: tévedni emberi dolog és ők is csak emberek – az esetek nagy részében az ő hibájuk orvosolható. Na jó, ez pont az orvosok esetében a legnehezebb, hiszen ott is egy pillanat alatt lehet visszafordíthatatlan a baj, de azért ugye mindenki tud pár történetet orvosok műhibáiról…

A tűzoltó azonban nem hibázhat! A tűz nem vár konzíliumra, nem kezdeményez törvénymódosítást, és nem is fellebbez: csak pusztít. Mindent, ami az útjába kerül, legyen az élő vagy élettelen. Nincs protekció, nem törődik azzal, hogy kinek az apja vagy gyereke, hogy lesz-e folytatás, hogy mi marad utána – csak tombol, amíg valaki nem jön, hogy megküzdjön vele, és még akkor is az utolsó leheletéig harcol. A tűz már csak ilyen.

A tűzoltó pedig megy, és felveszi a harcot! Valószínűleg ezért van az, hogy ők azok, akikre mindig kicsit jobban felnézünk, kicsit jobban tisztelünk, kicsit lelkesebben ünnepelünk. Mi, a lakosság. Mert az állam – legalábbis: a miénk – nem mondhatnám, hogy rendes gazda módjára, vagy akár csak méltó tisztelettel kezelné lánglovagjainkat. Sőt, egyre nehezebb körülmények közé taszítva várja tőlük, hogy teljesítsék küldetésüket. Pénztelenség, jogi káosz, szervezeti zűrzavar – igazi katasztrófahelyzet! Talán ezért is keresztelték át őket katasztrófavédelemnek. És „nomen est omen”: ez az ország a katasztrófát védi az emberek helyett!

Holnap húsvét hétfő, a locsolkodás ideje... évente egy nap. Vannak, akik minden nap locsolnak, csakhogy nem piros tojásért, hanem az életünkért, és nem hölgyek fejét, hanem piros lángnyelveket. Értük, az ő becsületükért - és a mi biztonságunkért készült ez az írás, amelynek most folytatását olvashatjátok. Sajnos az ismert sajtók az előzőhöz hasonlóan ezt sem vállalták fel...

A tűz

Egy szikrából képes megszületni, egy várost képes elpusztítani. Ha megszelídíted, szolgálja életed: megvéd a hidegtől, elkészíti étkedet. De ha elszabadul, nem ismer kegyelmet: egyetlen pillanat alatt tehet porrá életeket! Lehet kiváltó oka, hőmérséklete, kiterjedése. Lehet megfékezni, szabályozni, megelőzni. Egy valamit nem lehet: pártpolitikát csinálni belőle! Mert mindig a tűz az úr!

Nyílt levelek kereszttüzében

Ez az írás egy hónapja készült... azóta próbáltam eljuttatni egy szélesebb látogatottságú médiához, de sikertelenül. Valamiért ez a rendszer nem kedveli, ha megkérdőjelezik - én viszont nem kedvelem, ha elhitetik velem, hogy biztonságban vagyok, és közben mégsem! A benne hagyott linkek jelzik talán, hogy nem felesleges riadalomkeltésről van szó...

Baj van! Mondhatnám: katasztrófa! Hívnám is hamar a 105-öt, de valami azt súgja: ezt most ők tudnák a legkevésbé elhárítani!Persze, mindez borítékolható volt! Leidinger István parancsnok már február végén szóvá is tette, március 5.-én pedig nyílt levélben is jelezte, hogy az új szabályozás – mely szerint január 1. óta nem helyi, hanem állami feladat lett a tűz oltása – az eddigi tapasztalatok alapján nem működik megfelelően, és megpróbálta felhívni mindenki figyelmet arra, hogy ebből baj lesz…

És lett! Alig egy nappal ezután, március 6.-án egy 87 éves néni meghalt a tűzben, férje és fia – valamint az oltás során egy tűzoltó – pedig megsérült. A segítség késve érkezett, mert az új rendszer épp csődöt mondott. A segélyhívás előbb a megyéhez futott be és időbe tellett, mire a pomáziak is értesültek a tűzről. Ráadásul addigra már az utca neve is megváltozott: a Lóczy Lajos utcából Vróczy lett. Érkezés után már ment minden, mint a karikacsapás, hiszen a helyi tűzoltók értik a dolgukat: a nénit ugyan sajnos már nem, de sebesült családját, valamint a házban található három PB gázpalackot ki tudtak menteni, megakadályozva ezzel a még nagyobb bajt! Igaz, talán ha nem ennyire kapkodva kell végezniük a munkájukat, akkor kollegájuk esetleg nem sérül megközben…

Valójában, ha egészen pontos akarok lenni: tűzoltó nem is volt a helyszínen – hiszen az új rendszer egyszerűen felszámolta a több mint 140 éves múlttal rendelkező intézményt, mostantól a Katasztrófavédelem állományához kerültek át. Szó se róla, tényleg őket rángattuk eddig is, ha bármi baj volt: akár tűz, akár víz jött, akár macska volt a fán, vagy épp közúti szerencsétlenség sújtott minket. De azért az a tény, hogy a Tűzoltómúzeum, vagy a külföldön is ismert és elismert, nagy hagyományokkal rendelkező Tűzoltózenekar is egy tollvonással megszűnt létezni, és mostantól Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, illetve Katasztrófavédelem Központi Zenekara néven tevékenykednek tovább – az nem csak számomra kész katasztrófa!

Tehát tűzoltók nincsenek többé – a legénység tagjai a hagyományaikon kívül az egyébként nevetséges díjazásuk mellett most már nem csak a cafeteriájuk jelentős részének mondhattak búcsút, hanem azt a picike kis tiszteletet, elismerést is elveszítették, amit az emberek tekintete adott, mikor elárulták foglalkozásukat!

Az új elnevezés a többségének ugyanis egyelőre eléggé semmitmondó…Igaz, a katasztrófavédelem népszerűsítéséért mindent megtesz a „marketinges osztály”: túlliheget időjárási viszonyokkal, űrkatasztrófákkal ijesztgetve próbálják tudatosítani bennünk létezésüket. Mintha ezzel is kompenzálni kívánnák, hogy dolgozóik hol a lépcsőház muskátlijai miatt szabnak ki zsíros bírságot ránk, hol katasztrófavédelmi hozzájárulást követelnek tőlünk.Az egyetlen, ami változatlan maradt, hogy a fiúk továbbra is naponta kockára tehetik értünk az életüket, bármi történjék is! Ha például jégtáblák veszélyeztetik Paks atomerőművét, és egyben az ország lakosságának biztonságát, akkor is! Ha szólnak nekik, hogy baj van, mennek! Még ha épp a szabadnapjukon, családi-baráti program alatt hívják is őket fel, hogy indulni kell! Nekik ez a dolguk, erre tettek esküt, ezért tiszteljük őket!

Csakhogy az új rendszer kicsit nehezen áttekinthető. Például azért, mert telefonon odavezénylik őket az ország egy másik részébe, és ők mindent hátrahagyva mennek is – vagyis teljesítik esküjüket és nem mellékesen a parancsot – de ez nem jelenti azt, hogy nem kapnak érte majd fenyítést, (ami ugye nem csak erkölcsi, hanem az egyébként is pofátlanul alacsony bérükből további anyagi büntetéssel jár!). No, nem azért, mintha nem megfelelően, legjobb tudásuk alapján végezték volna a munkájukat, hanem csupán azért, mert a parancs nem lett írásban megerősítve! Persze, nem lett volna ez akkora vétség, hogy így büntessék meg őket – csakhogy valamelyikük elkövette azt a hibát, hogy rákérdezett: hogyan fogják elszámolni az egy egész hetes kiküldetés túlóráját? Nem kellett volna… Az már csak hab a tortán, hogy azt csiripelik a verebek: akciójuk során az 1962-ben épült jégtörő hajó meghibásodott, és mert a parancs csak telefonos volt és nem írásos – ezért felmerült, hogy még a javítási költségeket is a legénységgel fizettetnék meg! Reméljük, ez csak kósza pletyka marad…

Én viszont aggódom… Lakásomban temérdek könyv, papír, gyúlékony anyag található, és gyerekből is akad néhány. Vajon, ha egy kipattanó szikra lángra lobbantja otthonomat, mennyi időt vesz majd igénybe, hogy a következményektől tartó mentőalakulat bevárja az írásos parancsot? Vajon az utcaátnevezések korszakában hogy találnak majd ránk? És ugye nem az a korkedvezményes nyugdíjtól elesett, 50 év feletti tűzoltó kell majd kimentse a gyerekemet, akinek megfáradt szervezete épp visszavág a túlhajszoltság miatt?És vajon hány embernek kell még bent égnie a házában ahhoz, hogy Benkovics Zoltán dandárparancsnok is – aki egy nyíltleveles válaszban próbálta a kedélyek tüzét oltani – úgy érezze: felül kéne vizsgálni a rendszert? És vajon mi kell ahhoz, hogy a politikai érdek ne uralkodhasson az emberek biztonsága felett?Azt már kérdezni sem merem, hogy vajon mekkora költséget jelentett az összevonás azoknak az egységeknek, amelyeknek problémát okoz még az is, hogy benzin legyen az oltáshoz vonuló kocsikba?Válaszokat valószínűleg úgysem kapok soha, így inkább visszavonulok, és aggódva dudorászom gyerekkorom kedves, ám mára kissé újraértelmezett dalát: „Tavaszi szél vizet áraszt…”. Belegondolni sem merek, mi lesz még itt áradáskor?! Mert most úgy tűnik, katasztrófavédelem helyett csak katasztrofális védelem van!

FOLYTATÁS: Locsolóvers helyett