Futótűzként terjed az elmúlt két napban a hír: a rendőrség nem engedélyezte az ozorai fesztivál megtartását!

Normál országban ez akár elégedettséggel tölthetne el, hiszen nem csak a fesztiválnak, hanem a fesztivál körül kialakuló kábítószer-ellenes akcióknak is hagyománya van már, így jogos lenne, ha a hatóság azt mondaná: elég, nincs többet! Már ha igazak a hírek az ottani fogyasztási szokásokról (úgy vélem, sajnos igen), és ha valóban ez jelentősen eltér a többi fesztiválétól (amiről azonban sajnos nem vagyok meggyőződve!), mert azokat ugye megtarthatták... Azt azonban nem tudhatom – és ez a szép ebben az országban – hogy tényleg megalapozott döntés volt, avagy csak valakinek útjában állt a rendezvény, mert hangos, mert más fesztivállal ütközik, vagy csak nem szimpatikus a szervezője! Mert ez egy ilyen ország – de a legszomorúbb, hogy ezt a felemás dolgot az élet minden területén elmondhatom, nem csak fesztivál-kérdésekben...

A problémám ott kezdődik, hogy mindez az utolsó pillanatban, több ezer jegy eladását követően derült ki... Ott, ahol egy utcai reklámtáblához is helyfoglalási engedély kell, ahol az ÁNTSZ előírja a személyzeti WC-t, ahol a tűzoltóktól előre kell engedély, ha üzletet nyitok – egy nagyszabású fesztivál szervezése közben nincs erre mód?!?

Úgy tűnik, mert másképp ez nem történhetett volna meg... A fesztiválra hazai és külföldi fiatalok érkeztek bebocsátásra várva, ámde potyára. Vajon mit gondolhattak azok a szülők, akik elengedték gyerekeiket, és a hírekből úgy informálódtak, hogy mégse lesz? Azok a külföldiek, akik bulizni jöttek, de zárt kapukat találtak? De menjünk tovább: mit tegyenek a fellépők, akik már ennek megfelelően alakították ki napjaikat? Mit csináljanak azok a technikai szakemberek, akik visszamondtak más megbízásokat, hogy itt dolgozzanak majd? És mit csináljanak a vendéglátó egységek, akik már bevásárolták a sört, a húst, vagy épp a többi árus, akik a helypénzt már kifizették, az árukészletet feltöltötték, esetleg le is szállították, feleslegesen?

Szaladgáltak még a kérdések a fejembe, és igen, fel voltam háborodva, legalább annyira, mint azon, hogy egyesek ezt az országot választják, ha épp kiélni szeretnék drogos vágyaikat... Menjenek haza, és ott szívják, szúrják, vagy amit akarnak!

Nincs igazság – gondoltam, de még a történetnek sincs vége! Mert miközben ezeken a dolgokon morfondíroztam, megérkezett a rendkívüli híradás: a hatóság másodfokon engedélyezte a rendezvény megtartását! Hurrá! Örülünk! Vagy nem?

Az elmúlt két napban minden érintett próbálta menteni a menthetőt, alternatívát találni az elmaradt bulikra. Most kiderült, mégis lesz... Én pedig azon gondolkodom, hogy ki csinál belőlünk hülyét? A hatóság, aki nem tud eligazodni a törvény lehetőségein, vagy esetleg ez volt az évszázad reklámja? Csak tippelem, hogy inkább az előbbi, de tartok tőle, hogy ez sem fog soha kiderülni... Mert ez egy ilyen ország!