A darabban fellelhető egyetlen István király
Nem értem! Mindenki csak a politikát látta az Alföldi-féle István, a királyban. Én bárhogy figyeltem, "nem jött át", sőt! Maximálisan egyetértettem Gizellával, még ha kicsit túlzásba is vitte, de magam is fenemód unom a politikát!
Hogy napjainkra lenne átültetve? Lehet – de nekem ehhez kevés egy Trabant meg néhány TEK-es robot. Az egyetlen, amitől kicsit tényleg mainak érzem, hogy ma is van egy "ilyen" meg egy "olyan" tábor, amely gondolkodás nélkül felnégyelné a másikat, és a józanabb világnézetű emberek szívesen látnák mindkét tábor jeles képviselőit – ha nem is korona alakú, de – rács mögött!
Pont ezért engem zavart a jelmez(telenség), különös tekintettel István emésztési zavarokat felidéző színnel megáldott nyakkendője… Hogy Koppány feleségeinek rózsaszín burkolatáról ne is beszéljek – elképzelni sem tudom, hogyan köthető akár a szín, akár az anyag a három gráciához.
Ami kicsapta nálam a biztosítékot, az a szereplőválasztás… Eredetileg csak azon akadtam ki, hogy honnan jött Stohl választása Koppány szerepére. Feltehetően ez tényleg egy politikai és média-fricskának indult, mert én az objektív kisebbség táborát erősítve elismerem: Buci tud énekelni és nem is rossz színész. De egy Koppányhoz ez kevés! Ehhez képest azt kell mondjam, hogy bár a darab megtekintése után sem tudom, hogy ő mit is keresett ott – mégis ő volt talán a legjobb választás…
Feke Palinak anno szurkoltam a Társulatban, és volt sok olyan dal, ami kifejezetten jól állt neki (korábban István szerepe is!), de ez a testes maffiózó, aki megjelent a színen minden volt, csak fenséges nem! Őszintén szólva fetrengtünk a röhögéstől, mert jeleneteinek nagy részéről az jutott eszembe, amikor valaki egy kiadós ebédet követően desszertnek egy rota vírust fogyaszt el. Midőn azt vártuk, hogy mikor rohan ki a mellékhelységbe, hogy végre könnyíthessen magán, azon gondolkodtunk, hogy az előtte heverő homokos-iszapos gödröt vajon ki és mivel töltötte meg… Valamint hogy a gázsi tényleg olyan alacsony volt-e, hogy nem futotta belőle még zsebkendőre sem – mert az éneklését igencsak nehezítette valami oda nem illő dolog.
Az éneklés egyébként senkinek nem ment könnyen – tovább erősítve azt a fura érzést, hogy a Stohl-Koppány volt a Legjobb, és azért lássuk be, hogy ez nem akart épp dicséret lenni!
Sajnos az időnként hamis, és mindig jellegtelen hangok lehúzták úgy a hangulatot, hogy legfeljebb vásári komédiaként tudtam elkönyvelni az egészet – és így ez sajnos megalapozza azokat a vádakat, hogy ez bizony nem feldolgozás volt, hanem megcsúfolás…
Ilyen körülmények között nehéz volt értékelni, hogy a dramaturg időnként kenterbe verte az eredetit, és több helyen segített értelmezni a történet egészét. Kifejezetten jó volt, hogy a szöveg értelmének megfelelően lett hangsúlyozva az ének, már csak a hangokat és a dinamikát kellett volna eltalálni.
A koreográfia sajnos szintén nem volt épp a legszerencsésebb. Novák Tata munkáját – aki a Királydombon koreografálta kedvenc rockoperánkat – eleve nehéz lenne überelni, de az, amit táncként produkáltak, az mellőzött minden értéket. Sem tradíció, sem modernség… bár lássuk be: ha egy csapat izmos test egyszerre mozdul a ritmusra, annak minden körülmények között van valami varázslatos hangulata!
Ha már hangulat: mindenki azzal vádolta Alföldit, hogy erkölcstelen és perverz dolgokat művelt a színpadon. Nos, meg kell mondjam: az a minimális erotika, amely például Gizella és a Vitéz duettjénél jelentkezett, csak segített végre beleilleszteni a számot a történetbe, mert az eredetiből ez bizony kilógott. Sőt, Koppány feleségein egyáltalán nem érződött az a kéjes vágy, amit egy ösztöneire hagyatkozó pogány kultúrában elvárnánk. (Bár az egyik hölgy… hogy is mondjam: három fiú mellett néztem az előadást, de nincs az az ösztön, aminek hatására elfogadták volna közeledését!)
A fehér ló többszörös szimbólum a magyar történelemben, és a sámánok bizony előszeretettel áldoztak fel jószágot varázslataik sikerének érdekében – így támadási felületnek nem tekinteném, de tetszeni sem tetszett. Nekem túlzás volt… És hiteltelen! Akárcsak maga a sámán, aki inkább egy digó drogbáróra emlékeztetett, mint vallási vezetőre. Még ha a joint, amit elszívott – és amivel megint csak a támadók tollát hegyezte – valamennyire jogosan is volt jelen, hiszen a transzba eséshez szükséges hallucinogének valóban részesei voltak az akkori szertartásoknak.
Mondanám, hogy az eredeti darab két szereplőjének megjelenése a színen "jó poén volt", és valóban annak is tartom. Csakhogy ezzel a poénnal tovább erősítették bennem a vásári komédia érzetét. Nem adott hozzá a darabhoz, ellenben további támadási felületet biztosított (és nem is hiába) azoknak, akik meg akarták magyarázni, hogy ez eleve pocsék, mert Alföldi.
Nos, jónak nem nevezném én sem, bár korántsem a rendező személye, vagy politikai helyzetet miatt, hanem azért, mert egyszerűen a változások többsége nem hozzáadott a darabhoz, hanem elvett belőle, és nem leporolta, hanem bemocskolta!
Aki tényleg megdolgozott a gázsiért az a táncosok voltak, és a dramaturg! De egy államalapító király, aki most esett ki a Maffia sorozatból és folyton a mosdóba készül, egy ellenzéki vezér, aki kemény kéz helyett hisztizve fakad ki a harctól és persze: egy rockopera rock nélkül – lássuk be: nincs az a táncos vagy dramaturg, aki ezek mellett megmenti az előadást! Bár… most hogy magam elé idéztem a két vezér alakját – lehet, hogy mégis csak mai ez a darab? Már csak azt kell eldönteni, hogy ki hisztizik, és ki lesz hamarosan nyakig a sz…ban!
