Ilyenek vagyunk! A híres szabolcsi alma után már csak a kukacos alma országa… pontosabban a kukackeresőké! Mert lehet egy egész konténernyi, édes, piros, zamatos gyümölcs előttünk – mi nem azt nézzük, hogy pite vagy akár pálinka legyen belőle, vagy nyersen együk avagy kompótnak – hanem hogy találunk-e benne kukacot!
És találunk! Mert hacsak nem permeteztük (mérgeztük) agyon, akkor a nagy számok törvénye alapján tuttira lesz a halomnyi egészséges között egy-két kukacos is! Hát nosza, dobjuk az egészet az emésztőbe, és szidjuk a gazdákat, a rendszert, az uniósokat… mindegy, csak valakit szidhassunk, és a világ minden kincséért se élvezzük a kukacmentes részét!
Ha csak az almával tennénk ezt – hát, legfeljebb leszokunk az almaevésről, meg oda lesz a termelői hírnév. De mi, magyarok mindenben a kukacot keressük!
Itt van például ez a fesztivál… A Szeptemberfeszt keretében, MetalWar néven… Három napig, ingyenesen, hazai és külföldi zenekarokat felvonultatva, kicsiknek is lehetőséget biztosítva, a nagyokkal hatalmas bulikat csapva! Budapestnek még nem volt ilyen fesztiválja, pedig igény volt rá, és jöttek is az ország minden részéről. Akadtak külföldiek is, de tény: nem jártam utána, hogy ezért jöttek, vagy csak épp itt voltak… de nem is ez számít!
„A ti fesztiválotok” – hirdették a szervezők, és lehet, hogy sok dolgot lehetne majd jövőre jobban csinálniuk, de mi, a közönség élveztük a bulit! Ami végre tényleg a miénk volt, nem úgy, mint a neves rendezvény, ami már lassan csak a külföldieknek lesz elérhető! És örültünk neki? Hát persze, ott, amíg tartott biztosan, hiszen láttam az arcokat! Ott ki-ki élvezte kedvenceit, vagy kedvenc stílusának itt megismert képviselőit.
Kivéve azokat, akik a kukacot keresték… És a már emlegetett nagy számok törvénye alapján találtak is: igen, voltak csúszások. Igen, a technikus figyelhetett volna jobban, hogy a szólógitárosokat is élvezhessük… De kb. ennyi, ami felróható nekik, legalábbis közönség oldalról.
Zenekari szemmel nézve már más a helyzet… Mert azt megtudom érteni, hogy ha utolsó pillanatban le kell mondani egy zenekart, akkor ők – és közönségük – bánatukban csak a kukacot látják! De azért szerencsére nem voltak sokan… Csupán két zenekarról beszélünk (további kettő betegség illetve baleset miatt hiányzott), ami rengeteg, ha belegondolok, hogy milyen érzés lehetett nekik, mégis elenyésző, ha figyelembe vesszük: a három nap alatt 41, azaz negyvenegy zenekar lépett fel egyetlen színpadon! Ezt csak hatalmas precizitás mellett lehet kivitelezni, ami nem bírja el, hogy az ELMŰ lekapcsolja egy időre az áramot, és azt sem, hogy hiába volt mindenkivel megbeszélve, meddig lehetnek a színpadon: mindenki akkora sztár lett hirtelen, hogy megengedték maguknak az extra időt!
Ez volt az első… de remélem, lesz folytatás! És igen, biztos, hogy a szervezők felhasználják majd hozzá az idei év tapasztalatait, és jövőre egy-két dolgot másképp csinálnak! De ha kukackeresés helyett fogyasztanánk inkább az édes gyümölcsöt, vagy esetleg beszállna valaki az almaszedők közé – akkor nem éreznék, hogy az alma kiment a divatból és csak a kukacok maradtak!
A szervezőknek és segítőiknek ezúton is elismerésemet kifejezve jó pihenést kívánok, mielőtt nekiállnak a MetalWar Fest II.-nek! Könnyebb dolguk azzal se lesz, de higgyék el: azért még sokan megyünk az almáért! A kukacoskodóknak meg… Talán nem rock- hanem lovas fesztiválra kéne járni – ott biztos találnak kukacokat!
…megvár! Istenem, hányszor mondta nagyanyám… persze, igaza volt – de bevallom, a könyökömön jött ki! Egészen addig, mígnem magam is anya lettem, és gyerekeim önálló közlekedésbe kezdtek! Hát persze, hogy én is ezzel gyötörtem őket! Ne rohanj, megvár! Jön másik! Vigyázz, az átkelésnél! És bár minden percnyi késésükért ősz hajszálakkal fizettem, titkon abba reménykedtem, tudják a dolguk, ahogy én is tudtam anno. És különben is, ilyen tragédiák csak máshol, másokkal fordulhatnak elő, velünk, és barátainkkal, ismerőseinkkel nem! Mert hát vigyáz mindenki…
