Éjszaka van, de most is épp próbálni készül. Én is: megpróbálom elrabolni őt, amíg beáll a zenekar. Állandóan játszik, volt Johny és Leopold Mozart, Lőrinc barát és Perc úr. Szerepeit még hosszan sorolhatnám – nekem az Elisabeth Luchienijeként lett nagy kedvencem. Három felnőtt gyermek édesapja – jelenleg az Operettszínház művésze: Földes Tamás.

– Operettekben, musicalekben gyakran látlak, de itt most dobok és gitárok várnak rád tettre készen. Vagy rossz helyen járok?

– Nem, ez itt a SonettoRock nevű formáció, akikkel jelenleg a Színházak éjszakáján készülünk fellépni.

– A hangolásból ítélve nem a Csárdáskirálynőből hallunk majd részleteket…

– Valóban nem! Ezen az estén egy titkos szenvedélyemnek, a rockzenének hódolok színésztársaimmal és fiaimmal, akik szintén játszanak a zenekarban. A repertoár pedig saját verseimből lett összeállítva.

– Tehát ismét egy újabb oldaladat mutatod be a közönségnek. De ha már bemutatás: ezekben a napokban egy másik bemutatóra is készülsz, ha jól tudom. 12 év után – első alkalommal kőszínházban – az Operett színpadán lesz látható a Veled uram!

– Így igaz, március 30.-án lesz a premier, és egy teljesen más hangulatú, kibővített, színházi körülmények közé igazított előadást láthatnak majd a nézők Kero vezetése mellett, Somogyi Szilárd rendezésében.

– Amelyben – bár zenés pályád elején Koppányként ismertünk meg – most épp István királyt játszol. Érdekes kettősség…

– Prózai színészként kerültem a pályára, Koppány volt az első zenés szerepem, és ennek a szerepnek köszönhetem, hogy beleszeretettem a zenés darabokba. Koppány személyisége akkoriban nem állt távol az enyémtől: fiatal voltam és lázadó, könnyű volt magaménak érezni a szerepet. Mostanra azért már másképp látok dolgokat, többet tudok a világról.

– Vagyis megérett benned a bölcs államalapító…

– Talán igen. Más szemmel látom már a világot, tapasztaltabb vagyok. Mára jobban tudok azonosulni Istvánnal, aki megalapított egy országot.

– Kettős szereposztásban adjátok elő a darabot, Sasvári Sándorral. Bródy János a próbák után azt nyilatkozta, hogy két egyaránt nagyszerű, de teljesen más előadást volt szerencséje látni. Miben különbözik a két István?

– Ezt nem tudom megmondani. De Sasvári Sándornak eleve olyan a kisugárzása, amiben van valami fenséges – és ezt ő remekül bele tudja vinni István király szerepébe.

– Azt gondolom, könnyű dolga van, hiszen ő régóta mindenki szemében István, a király. De milyen a te Istvánod?

– Bölcs és megfontolt, de már meg meri kérdőjelezni korábbi döntéseinek helyességét!

– Ha jól számoltam, csak ebben a hónapban kereken tíz darabban láthatnak a nézők. Mégis nagyon keveset hallunk rólad. Szándékosan kerülöd a médiát?

– Nem kerülöm, csak nem kereszteződnek útjaink. Teszem a dolgom, és tulajdonképpen arra a mai értelemben vett közszereplésre nem is vágyódom. Úgy érzem, a közönség így is szeret, és nem azért, amit írnak vagy mondanak rólam, hanem elsősorban azért, amit csinálok. És ez nagyon jó érzés!

Épp megköszönném, hogy hagyta magát egy kicsit elrabolni, de már jönnek is érte a többiek: mindjárt éjfél és nyakukon az előadás – nem lehet lazsálni. Hallgatom, ahogy énekli azokat a gondolatokat, melyek lelke legmélyéből jöttek elő és közben nézem, amint csillogó szemmel irányítja fiait – egyszerre sugárzik belőle a szeretet, a büszkeség és egy kis féltés. Hirtelen István királyunkat vélem látni benne, midőn végigmérte tekintetével az általa megalapított hont. Azt hiszem, Istvánként is Földes Tamás lesz a király!

Plágium. Ezt állapította meg a bizottság (ex dr.) Schmitt Pál doktori címét eredményező dolgozatára. Mondom ex – hiszen egy másik bizottság úgy gondolta, ez azért még sincs így rendjén és visszavonta a doktori címet. Ennyi. Ennyi?

Talán már mindenki érezte a suliban – mondjuk egy matek dolgozat közben – hogy semmi nem jut eszébe, jó lenne lemásolni a padszomszéd feladatait. Aztán volt, aki élt vele, de volt, akit visszatartott valami – legyen az neveltetés vagy a tanárjának szúrós tekintete, esetleg a csalásért kapott elégtelen. Akik mégis bűnbe estek, azok között volt, akinek sikerült, és volt, akire lesújtott a következmény. Mert az mindig volt. Szerencsés esetben csak elvették a dolgozatát, és nem folytathatta, de általában elégtelennek is minősítették az illető tudását. Mert csalni bizony nem ildomos. Ráadásul – ahogy a nóta mondja – „Aki hazudik az csal, aki hazudik, az lop! Hazudni, csalni csúnya dolog!” No, igen…

Csakhogy úgy tűnik, ami a matek órán ártalmatlan, de mégis üldözendő csalás, az nagyban elkövetve már bocsánatos vétség. Sőt! Nem is az a vétkes, aki elkövette, hanem az, aki nem vette észre a csalást, és elfogadta a dolgozatot. Legalábbis ez derült ki a plágium-bizottság – mert nekünk ilyenünk is van ám – vizsgálati jegyzőkönyvéből. Még azt is megtudhattuk, hogy „akkoriban ez elfogadható volt”. Engem meg ráz a hideg: ez azt jelenti, hogy azok a tisztességesnek vélt orvosok, jogászok, tanárok, mérnökök, akik akkoriban végezték felsőfokú tanulmányaikat, és koruknál fogva most vannak igazán felelős beosztásban, azok nem is szaktudásuk, hanem másolási képességeik alapján nyerték el tudományos fokozataikat? Mert ezzel nem kevesebbet állítanak – miközben én ezt mindegyikük nevében szeretném visszautasítani!

„Olyan személyt jelöltem köztársasági elnöknek, akit a következő néhány év munkájának szempontjából a legalkalmasabbnak ítéltem” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök, kicsit ironikusan: a bolgár tengerpart mellől, amikor 2010 nyarán támogatásáról biztosította (akkor még dr.) Schmitt Pált. Valóban ő lenne a legalkalmasabb? Szomorú ez országunkra nézve…

Nem a TF-es diplomamunkájának köszönhetően nyerte el ezt a címet, hanem egyéb kvalitásai miatt – nyilatkozta az üggyel kapcsolatosan. Talán ez volt az egyetlen összetett mondata ebben a témában. És egyetértek vele: attól hogy valaki nem doktor, még lehetne a legtiszteletreméltóbb, legalkalmasabb köztársasági elnöke az országnak. Csakhogy semmi nem változtat azon, hogy csalt, hazudott! Ő, az ország legelső embere! Milyen erkölcsi mérce kell ennek az elfogadásához?

Próbálom felfedezni, mik lehetnek azok az egyéb kvalitások, amelyek a történtek ellenére is pozíciójában tartják. Hitvallásában a magyar nyelv fontosságát és az ifjúság védelmét jelölte meg legfontosabb célkitűzéseként. Nos, a határmenti kis falucska vendéglőjében büszkén őrzik nyelvi emlékeit, ahogy több beszédjében is igazi remekeket nyújtott át szeretett népének – talán azért, hogy így ne! Sajnos azonban ezt nem tette hozzá… így igen kellemetlen poénoknak tette ki magát és intézményét. Az ifjúság védelmét egy ilyen csalással a háta mögött – ezt inkább nem is részletezném. Utoljára ilyen követendő jó példát az az ifjúsági miniszter állított gyermekeink elé, aki a titkárnőjét helyezte a ceruzatartója mellé…

Azt is mondta az elnök úr, hogy ő bizony, ha kell, szembeszáll bárkivel, akár presztízsét is veszti, de a demokráciából és az alkotmányosságból nem enged. Ehhez képest sorra születnek azok a hazai- és nemzetközi berkekben egyaránt nagy felháborodást kiváltó törvények, amelyeket eddig csak egyetlen ember nem kérdőjelezett meg sohasem: ő. Szemrebbenés nélkül sorra írta alá mindet, néha még arról sem meggyőzve minket, hogy egyáltalán elolvasta…

A Viasat csatornáján már második szériája fut az Éden Hotel című valóságshow-nak. Tegnap sajnos utolértem egy epizódját.

Megátkizottak! Nem, ez nem elírás, hanem egy új mozaikszó a szótáramban, melyet az ominózus epizód jegyzett bele, és amely egyszóval fejezi ki a műsor lényegét. Összezárt emberek napi 24 órában egymással meg-, át- és ki. Azt!

A műsor felvilágosított, hogy mekkora barom vagyok, mikor azt feltételezem, hogy munkából meg lehet élni, sőt: az életnek a szaporodáson kívül a produktum előállítása lenne célja. Baromság! Amikor lehet úgy is luxuskörülmények között élni, hogy ezért még neked fizetnek – akkor már megbocsáss, de ha te a kenyeret is alig tudod megvenni, akkor te vagy a hülye! Legalábbis nekem ezt üzente ez a műsor – de mázlim van: hozzá is kezd a tanításomhoz.

Például ódon módón számomra valami romantikus izét jelentett a párválasztás. Izzó tekintettel, első randival, meg ilyenekkel. Most végre megtudtam, hogy ehhez kell egy világító levél, amely utasít, és utána be kell kiabálni, hogy „Ki vállal engem?”. És lesz pár! Vagy nem, de akkor kell „Miazhogynem” – és már kész is a párválasztás. Szabad az út feladathoz, ágyhoz. Persze előfordulhat, hogy valakinek a váltás nem tetszik, de van annyi ingyen pia, hogy ilyenkor seggrészegen emelje tovább a műsor színvonalát.

Külön izgalom volt a műsorban az a Guinness rekord, amelyet Anikó állított fel, a „szar” szó 5 perc alatt történő mondatba foglalásával. De megtudhattam, hogy egy fiú foglalkozása elsősorban illuzionista, vagy táncos, esetleg chippendale. Maximum tűzoltó. És az is kiderült, hogy Noémi egy nagy színművésznő, akinek már megmondták, hogy menjen színészeti egyetemre. Alexának pedig, aki társai szerint nem túl okos, homokfóbiája van. Micsoda izgalmak…

Kedvencem azért az az édes megfogalmazása az „öreg”-nek, hogy „nekem még papírszemélyim van”. Nekem is. De mázlista vagyok – az enyém épp lejárt: és a következő epizódra megfiatalodom!

Éden Mammy