Sokszor úgy éreztem: elvette a gyerekkoromat! Haragudtam rá… anyaként azt kell mondjam, nem is alaptalanul. Bántott, megalázott, és megfosztott mindattól, amitől gyereknek, embernek érezhettem volna magam…

Csakhogy megtanított mindarra, amivel az életben boldogulhatok. Megtanultam mellette, hogy mindig fel kell állni, hogy siránkozásra nincs idő: tovább kell menni és tenni a dolgomat!

Megtanultam mellette, hogy első és legfontosabb a család! A gyerekeim és a társam, akit apjuknak választottam. Semmi nem állhat eléjük!

Megtapasztaltam, hogy sokféle megoldás lehet egy dologra, csak egy nem: hogy az alkohol mögé dugjam el a problémát! És hogy mennyire megalázó lenne, ha gyerekeim ittasan, öntudatlanul látnának. De még egy buli kedvéért sem teremthetek olyan pillanatot, amely azt üzeni nekik: most épp nem számíthatnak rám, mert nem vagyok önmagam!

Talán nem az az anya volt, akiről a legtöbben álmodoznak… talán nem is hasonlított ahhoz, akire általában anyaként gondolunk.

Mégis életet adott, és az életemnek értelmet! A gyerekeimnek pedig családot. Általa vagyok az, aki vagyok – ami talán nem a legjobb, de azért reggelente még nem hoz zavarba a tükör, és a legfontosabb: a gyerekeimnek a szemébe tudok nézni! Soha nem fogom tudni neki meghálálni az útravalómat, bármily nehéz is lett tőle a tarisznyám. És soha nem fogok rájönni, hogyan adhatom ezt én tovább a gyerekeimnek…

Remélem, az a szeretet, amit én nem kaphattam meg, ezért nekik igyekszem duplán adni – az elegendő lesz hozzá…

Kilenc éve lesz, hogy elment… mégis sokkal inkább itt van velem mostanában, mint élete során bármikor! És nem, még mindig nem bocsátottam meg magamnak, amiért az utolsó anyák napján – sértettségből – nem vittem neki virágot.

Talán nem kellene mindezt leírjam, de azt gondolom, még mindig sokan vannak, akik vélt vagy valós sérelmeik miatt nem fogják köszönteni édesanyjukat… Üzenem nekik, hogy addig tegyék, amíg tehetik! Mert nem tudhatják, melyik az utolsó pillanat!

Igazi mini-fesztiválra invitál mindenkit a Vörös Yukba május 18-án a Bermuda RockbanD. Lássuk, kik szerepelnek az étlapjukon!

A sort a SuperSteam nyitja, de cseppet sem az előétel kategóriában, sőt! Mindjárt desszerttel is szolgálhatnak: legújabb lemezüket hozzák magukkal, amelyet a türelmetlenek már április 30-tól letölthetnek innen.

A következő fogást a Methonemia biztosítja, ahol az éles szemű Bermuda RockbanD rajongók ismerős arcot vélhetnek felfedezni – és nem is véletlenül: a vastag öthúrost Túroczi Peti fogja pengetni, és akik Limp Biskit, vagy System of a Down kedvelők, azok bizonyára örömmel fogyasztják majd.

Megáll – vagy inkább metál? – az ész, ha meghalljátok a Chrome zenekart, akiket már nem kell bemutatni, hisz többször játszott már együtt a két csapat, és Földes Gergő gitárfutamaihoz sem kell különösebb kommentárt fűzni. Ezúttal az est fénypontjaként ráadásul két új szám is terítékre kerül majd – fogyasszátok egészséggel!

És igen, a főfogás: a Bermuda RockbanD lesz, akik a Pokolgépes turné és a nyári vidéki kalandok között csak itt, csak most látható és hallható Budapesten. Na jó, azért egy nyári bográcsos-rockzenés buli szerepel a tervek között, de az bizony még messze van! Szóval: nem érdemes elmulasztani a lehetőséget!

És még nincs vége a kínálatnak: hogy igazi közös bulival záruljon az este, arról a Badass zenekar gondoskodik. Saját számokkal és feldolgozásokkal biztosítják, hogy a sört fogó kezünk folyamatos mozgásban legyen! Hogy egy róluk szóló blogot idézzek: „Igazi segg rázós Rákkenrollt játszanak,úgy hogy mi is megpengettük tánc tudásunkat.”

Azt hiszem, ezek külön-külön is ínyenc fogások, így együtt azonban garantált, hogy mindenki jól érezheti magát ezen a mini fesztiválon a Vörös Yuk tökéletes akusztikai adottságokkal rendelkező színpadán. És ezért a remekbe szabott estéért csupán 600 forintot kell leszurkolni a bejáratnál.
Mit lehetne ehhez hozzátenni? Hozd el a haverodat is!

Na nem mintha eddig nem tudtuk volna, hiszen nem kell matematikusnak lenni, ha valaki ki akarja számolni adóforintjaink útját. Persze, mindenkinek megvan erről a vérmérsékletének és pártszimpátiájának megfelelő elképzelése a számok ismerete nélkül is, méghozzá viszonylag ritkán az, hogy "megéri adózni, hisz’ lám, milyen jól élünk belőle, így közösen"!

Persze volt, aki vette a fáradtságot – vagy mostanában inkább a bátorságot – és megpróbált utánajárni egy-egy folyamatnak, de az esetek nagy részében azért kellően le volt minden papírozva ahhoz, hogy ne lehessen senkin fogást találni. Hiába, ez a hülye Üvegzseb-program, amelynek keretében nyilvánossá kellett tenni a közpénzek felhasználást – ez megkövetelte, hogy ügyesen takarjanak. Csak néha csúszott hiba a gépezetbe, ha valaki jobban megkapirgált valami konkrét ügyet.

Nos, mostantól ennek vége! A sok buta és felesleges adatkérés miatt úgy gondolták nagyra-becsült politikusaink, hogy nem lehet ekkora adminisztratív terhet róni az intézményekre, inkább egy lezser mozdulattal cserepeire törték az üvegzsebet, és bebetonozták inkább a törvénybe, hogy mostantól ki-ki úgy nyúlhassa le a közpénzeket, ahogy lelkiismerete engedi.

Persze, nem ért váratlanul… egyrészt újságíróként tapasztaltam, hogy a nyilvános adatokhoz hozzáférni mostanában egyre bonyolultabb és feleslegesebb, mert a megkapott adatoknak a valósághoz nem sok köze van. Másrészt reggel olyan hírekkel volt tele minden média – egy FIDESZ-es képviselő leplezett le egy visszaélést a nemzeti dohányárudákkal kapcsolatosan – ami tökéletesen alkalmas volt a jó hangos csámcsogásra. Mert ugye: magát a tényt, hogy visszaélések voltak, azt eddig is tudtuk. De hogy a saját házuk tájáról jelentse ki ezt valaki – na az már hír! Arra mindenki odafigyelt egy kicsit. Így remekül elvonta a figyelmet arról, hogy ez a mai törvény, amely véget vet az adatok hozzáférésének, simán és csont nélkül átmenjen.

És természetesen megszavazták! Naná, hiszen erre hatalmazta fel őket az ország kétharmada… A többiek meg ne más zsebébe kutakodjanak! Ha pedig a sajátjuk üres lenne, az kinek-kinek a maga baja.

No menjünk, csámcsogjunk tovább… a feleségét verő FIDESZ-es polgármester mai epizódja még hátra van, csak hogy ne kelljen ilyen felesleges dolgokkal foglalkozni.