Néhány éve elveszítettünk egy babát. Nem először, és sajnos nem is utoljára, de akkor éreztem, hogy itt most nagy a baj. Ráadásul nem tudtam azonnal orvoshoz menni – így mire műtőasztalra kerültem, addigra eszméletlen voltam, és csupán egyetlen dologra emlékszem: az asszisztensnő sikolyára! Szegény, nem volt hozzászokva, hogy egy vénát megszúrva a szokásos piros bugyogás helyett sárga savó fogadja… Nekem ráadásul ez volt az utolsó emlékem, mert az ezt követő képek az agyamban már nem reálisak. Pontosan emlékeztem például arra, hogy mi történt az aulába, ahol férjemet nyugtatgatta épp a műtősfiú. Csakhogy én közben a műtőasztalon feküdtem…

A nyugtatás rá is fért kedvesemre, hiszen nem csak miattam aggódott, és nem csak a babánk elvesztése viselte meg, de otthon már várta három gyermek, akiknek el kellett számoljon velünk…

Szerencsém volt, időben érkezett a segítség. Mi több, legenda lettem: hetekig, hónapokig emlegették a kórházban, hogy mennyi vért kellett belém töltsenek. És igen, abban is szerencsém volt, hogy akadt elegendő vér, amit tölthettek…

Ismeretlen emberek önzetlen segítsége mentette meg az életemet, adott vissza a családomnak!

Természetesen szerettem volna viszonozni, így felépülésem után magam is jelentkeztem a véradók sorába – csakhogy 50 kg alatt szóba sem álltak velem! Szomorú voltam…

Hamarosan újra próbálkoztunk és megszületett a negyedik csemetém. Szülés után végre ragadt rám pár kiló, már majdnem elértem az 50-et! Az iskolában én segédkeztem egy véradás megszervezésében, és már hetekkel korábban „rágyúrtam” a vágyott súlyra: sütemények, csokik hadával készültem a mérlegelésre. 50,28 kg! Hát sikerült! Büszkén álltam be a sorba, azzal a jóleső érzéssel, hogy végre én is viszonozhatom embertársaim segítőkészségét! Boldogan nyújtottam karomat a megelőző rutinvizsgálathoz – ám hamarosan csalódnom kellett: hiába a súly, a szándék, ezzel a vérképpel nem lehet vért adni!

Egy világ dőlt össze bennem, ráadásul a vérképem mindig is gyenge pontom volt, így annak változását aligha remélhetem…

De annyit azért tehetek, hogy mindezt leírom, és hogy arra bíztatok mindenkit, aki teheti: menjen és adjon vért! Mert tényleg életet ment… Sokszor egy egész család életét!